Dabronyról

Dabrony 430 lelkes Veszprém megyei kisközség, amely a Kisalföld legdélibb részét képező Marcal-medence szélén, a Bakonyaljának is nevezett átmeneti vidéken helyezkedik el.
A település a Gányás, és a Hajagos patakok medrei között létesült. Határai egyik oldalról a Marcal völgy rétjeivel, mocsaras lápos területeivel, másik oldalról a bakonyi erdők nyúlványaival érintkeznek.
A település nevét a szláv Dobron személynévből eredőnek vélik.
A falu története a megmaradt írások szerint egészen a 13.századig nyúlik vissza.
A ma ismert legrégebbi oklevél amely Dabrony települést megemlíti 1240-ből való.
Ez a latin nyelven íródott oklevél nem más, mint IV.Béla királyunk adománylevele amely más településekkel együtt „Dobrunt” is megemlíti mint soproni vár birtokot.
Ugyanakkor a település határában feltárt régészeti leletek arra engednek következtetni, hogy a terület már jóval az Árpád kor előtt is lakott volt.
A fellelt őskori cserepek egy része bronzkorvégi-kora vaskori urnasírok emléke, másik része pedig késő vaskori eredetű.
A XIII.-XVI. század között a falu többször is gazdát cserélt, ahogy ezt az adománylevelek bizonyítják.
A legismertebb adományozott Kinizsi Pál, aki Mátyás királytól kapta meg a falut 1482-ben.
Az egyházlátogatási jegyzőkönyv tanúsága szerint Kinizsi ekkoriban építette a falu első templomát, amely a reformáció-ellenreformáció idején többször is gazdát „vallást” cserét.
Ma az evangélikus gyülekezet tulajdona.
A török idők Dabronyra is szinte végzetes hatással voltak.
Az addig kb 500-800 fős település szinte teljesen pusztává vált. A lélekszám az akkori összeírások szerint mindössze 20 főre csökkent. Nagy a valószínűsége annak, hogy a lakosság nagy része azokban a nehéz időkben a közeli erdőségek mocsaras sűrűjében talált magának menedéket, és később visszatértek.
A török uralom elmúltával ismét a Pálosok birtokába jutott a falu, amelyben ekkor kb.18 család lakott.
A következő század sem hozott jelentős javulást az itt élőknek, élték a jobbágyok sanyarú sorsát. Próbáltak gazdálkodni, ekkoriban próbálkoztak meg a szőlőműveléssel a közeli Somló hegyen, és saját határaikban is.
Ebben az időszakban 1884-85 ben tanítóskodott a községben Gárdonyi Géza.
Bár rövid ideig élt itt, két jelentős műve is ide köthető: itteni élményei alapján íródott Lámpás, és az Én falum című könyve.
Gárdonyi Géza szobra is helyet kapott a falu központjában lévő téren. A szobor Ferenczy Imre szobrászművész alkotása, aki szintén a falu szülötte.
Háborúval köszöntött be a következő század. Különösen élénkek voltak ezen a vidéken a magyar nemesi sereg, és a franciák harcai.
Ennek emlékét ma is őrzi „Kálvária dombi kereszt” ahol a néphagyomány szerint a harcokban elesett francia katonák vannak eltemetve.
Ebben a században a falvakhoz hozzátartozott a betyár élet jelensége is. Dabronyból származott Sobri Jóska alvezéreként tevékenykedő Milfajt Ferkó, aki talán mindmáig a falu legismertebb, leghírhedtebb szülötte. Milfajt vakmerő, eszes „tanult” betyár volt, de ez sem mentette meg várható végzetétől, hogy akasztófán végezze. A kivégzése előtt írt búcsúlevelét a Veszprém megyei levéltárban őrzik.
A falu lakói a szabadságharc idején is helyt álltak. Közadakozással, önkéntesek állításával segítették a forradalmárokat.
Az első világégés, a négy évig tartó esztelen öldöklés is mély nyomot hagyott a község életében. Itt is sok halott volt, számtalan sebesült, özvegy és árva nézett nagyon nehéz évek elé.
A faluban ma is látható emlékmű a belevésett áldozatok, hősi halottak neveivel.
Az emlékművet eredetileg fából készült keresztek vették körül, amit később az 50-es években felújítás helyett eltávolítottak.
A háború pusztítása után a „békés hétköznapok” is hoztak elég nehézséget szenvedést a falu szegényebbei számára.
A második világháború még közvetlenebbül érintette a falu lakosságát, hiszen ekkor már a polgári lakosság is a harcok részesévé vállt.
Az előre nyomuló szovjet alkulatok itt már német ellenállásba ütköztek.
A falu lakosságágának nagy része a határárkokban keresett menedéket. A II. világháború áldozatainak emlékműve is megtalálható a községben.
A háborúk borzalmai utáni földosztás megoldani látszott a földművelésből élő parasztemberek problémáit. De alig 10 év elteltével a falu lakosságát belekényszerítették az akkor alakuló Termelő Szövetkezetekbe.
Az első dabronyi Tsz 1952-ben alakult, amely 1962.-ben külső politikai nyomásra, és megoldatlan belső feszültségek megoldására a nagyalásonyi „Táncsics” szövetkezettel egyesült, amelynek jogutódja Táncsics MG. ZRT. néven ma is működik, sok helybeli embernek adva munkát, és megélhetést.
A következő időszak ismét csak nehéznek bizonyult a falu lakói számára.
Megszűnt az iskola, az addig jól működő malom bezárt, lakó nélkül maradtak a lelkészlakok, nem voltak fejlesztések. A tanácsrendszer végnapjaira egyetlen működő intézmény az óvoda maradt.
Majd 1990.ben a rendszerváltás után a község látványosan és dinamikusan fejlődni kezdett. Első lépésként polgármesteri hivatalt létesítettek, majd 1992-94 között megépült a faluház. Ennek építésében a falu apraja-nagyja szívesen, és nagy lelkesedéssel vett részt.
Ez a közösségi ház ad helyet az orvosi rendelőnek, gyermekvédelmi tanácsadónak, könyvtárnak, színházteremnek, polgármesteri hivatalnak.
Ebben az időszakban megtörtént a falu össz-közművesítése.
Kiépült a teljes települést lefedő víz, gáz, telefon, csatornahálózat.
Az önkormányzat napjainkban körjegyzőségben működik, de továbbra is legfontosabb feladata is a falu építése, szépítése, az itt élő emberek problémáinak megoldása, és a helyi értékek megőrzése.